A mai nemzeti ünnepünk előestéjén arra a helyre mentünk el, ahol szinte minden hétvégén kikötünk. Igen, a Pogo Centerről beszélek. Délután már gördeszkás verseny zajlott ahelyen, így mikor megérkeztünk nem meglepőő módon dugig valt a hely úgynevezett deszkásokkal. Amolyan általános iskolás osztálybuli hangulat alakult ki, az asztalok és székek körben voltak elhelyzve, és középen nagy üesség tátongott. Ezt a gördeszkás fiatalok ki akarták használni és a háttérzenére egy kicsit bemutatógattak. Illetve szerettek volna, de gyakorlatilag egy trükköt sem tudtak abszolválni az idő alatt amíg figyeltem őket. Íme egy videó bizonyítékul:

De ez mind semmi, mert a pécsi deszkás fiúkák felháborítóan csicska módon kezdtek el táncikálni. Ebben nagy szerepe volt Fehér Attillának, aki egyébként a később levetített Sima Batland filmben is szerepelt.

A filmbemutató után következett a Geréb színpadi produkciója, ami sajnos felejthetőre sikerült. Én és még páran élvezkedtünk az ismert dalok tömkelegén, de nem lett fergeteges buli a koncerten. Egyébként aki végig ottmaradt a produkción, megtudhatta, hogy ez volt az utolsó Geréb koncert amin Kraci is a zenekrat erősítette.

Az estét végül a Sustain produkciója mentette meg, mivel egy fergeteges koncertet adtak. Instrumentális metál a javából, érdemes rájuk odafigyelni.


This post is tagged ,

6 Responses

  1. bender szerint:

    Hola!

    Sajnálattal hallom, hogy Kraci kiszállt! Azt hiszem, ezzel a Gerébnek kvázi vége is, mert sztem ő igazán húzóember volt. Nem feltétlen mint MC – bár tulajdonképpen úgy is – hanem, mint voltaképpeni frontember. RIP, Geréb!
    Walter Peti and CO.-nak pedig gratulálok, és ezúton kérek elnézést, hogy mégsem jelentem meg!
    Ahoj!

  2. Leki szerint:

    Van egy érzésem hogy Kraci ezt személyesen is kommentálni fogja itt, de én is úgy gondolom, hogy ezzel gyakorlatilag vége a GERÉBnek. Ezentúl valami más lesz, ami persze nem feltétlenül rossz. Meg legalább van miről írnom:D

  3. -Kraci- szerint:

    jaja, itt vagyok.

    azt tegyük hozzá, hogy Gé is kiszállta a bandából, ami valamiért nem kapott akkora viszhangot, pedig szintén alapítója, és oszlopa volt a bandának. én nem hiszem, hogy feloszlana a Geréb, ezt így kategórikusan kijelenteni pedig nem is volna korrekt azokkal akik úgy döntöttek, hogy folytatják. sőt, a srácok új zenéket írnak, új hangeszerelésben, ami teljesen más az eddigitől, de ahogy Leki írta, nem feltétlenül rossz. tulajdonképpen ez a buli ízenlítő volt a jövő Geréb(j)ének hangzásából. ez már az “új Geréb” koncertjének tekinthető inkább, csak személyesen búcsuztunk a gével a közönségtől.

    amúgy a bulit magam is hasonlóan láttam, szebb búcsúra számítottam, de aki ott volt, talán érzékelte, hogy úgy is próbáltam odatenni magam, hogy semmi nem jött össsze.

    Sustain: komolyan írom, nem azért mert jóban vagyok a srácokkal, világszínvonalon zenélnek, és erre rápakoltak még egy lapáttal hétfőn. sokszor láttam zenélni őket, de nekem eddig ez volt a csúcs. hála Istennek, Kaposvár egyre erősebb underground bandákat termel, egy kezemen össze sem tudnám számolni azokat a bandákat, akik a petőfi kellene, hogy szóljanak, de most Petiéken érzem a leginkább azt, hogy egy kis marketinggel óriásit robbanhatnának.

    és talán velem kapcsolatban is lesznek még itt is kommentek, Leki szerintem már mosolyogva sejti is, hogy mire gondolok. az tuti, hogy a pogó színpadán akarok még jobban sikerült buliban énekelni. egyenlőre ennyi, blogger barátom úgy is beszámol itt a dolgokról, ha realizálódik valami.

  4. bender szerint:

    Persze, nem kell ezt úgy érteni, hogy akkor a Gerébnek kanyec. Csak, hát annak a bizonyosnak vége, pláne, ha ketten is elköszöntek.
    A végről meg lehetn evitatkozni, hiszen pl. a Depp Purple is koncertezik még, más kérdés, hogy köszönö viszonyban sincs a klasszikus felállással.
    A SUSTAIN-éket meg valaki rúgja már valagba, hogy tessék nyomulni, mert faszán tolják, és többre is vihetik. Úgyhogy demó CD-t, és irány külföld, mert ott szeretik az igényes zenéket, itt meg lehet 5 embernek játszani…
    Kraci…Én sejtek valamit…Azt vettem ki az írásdból, hogy a punkrock színtéren találkozunk legközelebb. Is that correct? :)

  5. -Kraci- szerint:

    bender, több általad felvetett dologra is tudnék válaszolni, de inkább személyesen tenném :) szombaton nyíregyházán? :mrgreen:

  6. HasPoch szerint:

    Sustainék elbaszták már régen. Többen, többször megmondtuk, hogy már rég színpadon lenne a helyük. Sőt! Lemez, stb. Ajánlom figyelmükbe a Myspace nevű újkeletű dolgot. :) Ja és azonnal tömni a kiadókat a demókkal.

    Nem kellett volna pöcsölni évekig.

Leave a Reply

Categories